Fejér Megye Vezető Hír

Teljesen megújult a Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út

Teljesen megújult a Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út

Teljesen megújult Fejér megyében a 6219-es jelű Dunaújváros-Sárbogárd összekötő út 7,5 kilométeres - Nagyvenyim-Mezőfalva közötti - szakasza, a beruházást a Soltút Kft. mintegy nettó 597,2 millió forintból készítette el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint a most átadott útszakaszon a kivitelező az elhasználódott kopóréteg lemarása után négy centiméter vastagságban új kötőréteget és ugyanilyen vastagságban új kopóréteget épített. A szakaszon a tucatnyi meglévő autóbuszöböl a peronnal együtt teljesen átépült, tovább két új autóbuszöböl épült. A vízelvezető rendszer is megújult, az árkokat és átereszeket kitisztították, az új burkolat mellé új padka készült.

 

Megújult a Nagyvenyim-Mezőfalva közötti út Fejér megyében

Megújult a Nagyvenyim-Mezőfalva közötti út Fejér megyében

 

A társaság a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program révén országosan, 2018-ban több mint 526 kilométernyi négy- és ötszámjegyű mellékút felújítását indíthatja el. Fejér megyében 54,6 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból, 3,148 milliárd forint értékben.

 

MTI/T.D.

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink