Fejér Megye Vezető Hír

Új járási hivatal épül Bicskén

Új járási hivatal épül Bicskén

Letették az új járási hivatal alapkövét Bicskén, a tervek szerint 2017. decemberére készül el az 1 milliárd forintos beruházás.

Az előző épület már elavulttá vált, Dr. Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója az ünnepségen elmondta, hogy szükségessé vált egy 21. századi, szakmai és civil igényeknek és elvárásoknak megfelelő igazgatási centrum kialakítása. Az új épület több mint 2300 négyzetméteres lesz, a korszerű építőanyagok felhasználásával az épület energiahatékonysága is javul majd.

 

Új járási hivatal épül Bicskén - forrás: fejer.hu

Az 1 milliárdos beruházás kormányzati támogatásból 2017. decemberéig valósul meg

 

Pálffy Károly, Bicske polgármestere kiemelte, hogy a fejlesztésnek köszöhetően nem csak okmányirodai ügyintézésre lesz lehetőség, hanem kormányablak is nyílik, ahol lehetőségük lesz a bicskei lakosoknak, hogy igényeiket a kormányzati szervek felé benyújtsák. Az ünnepségen közösen helyezte el az időkapszulát és az alapkövet Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Dr. Petrin László főigazgató és Pálffy Károly, Bicske polgármestere.

 

/T.D.

 
 

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink