Rendezvény hírek

Király napok Székesfehérváron

Augusztus 10-től egészen Szent István ünnepéig, tehát augusztus 20-ig tartó rendezvény nyitotta meg kapuit a településen...

A mesterségeket ünneplik a Budavári Palotában

Ebben az évben augusztus 17-20. között rendezik meg a hagyományőrző eseményt, ahol a legkiválóbb kézműves termékek sorak...

Segítségnyújtás a többszörös magyar bajnok kajak...

Mindig szomorúsággal tölt el, ha embertársunkat súlyos betegség gyötör, főként ha gyermekek, fiatalok küzdenek ritka, so...

Kiváló borok sorakoznak a fesztiválon

Idén augusztus 10-én, pénteken indul el a Tolcsvai Borfesztivál, amely napjainkra az egyik legkülönlegesebb kulináris re...

Palotajátékok Visegrádon

Ebben az évben július 13-15 között rendezik meg a hagyománynak számító több napos eseményt. 

Elkezdődött a Balaton Sound

Kezdetét vette Magyarország egyik legnagyobb szabadtéri fesztiválja, ahol idén is számos sztárfellépő várja a bulizni vá...
H I R D E T É S

 

Idén is lesz Bánki Tófesztivál

Ebben az évben július 11-14 között várja az alternatív zene rajongóit a Nógrád megyében lévő településen tartandó feszti...

Víz, zene és virágfesztivál lesz Tatán

Idén immár huszonötödik alkalommal rendezik meg a neves rendezvényt, amely napjainkra igazi hagyománnyá nőtte ki magát. 

Összefoglaló a 30. Miss Alpok Adria szépségverse...

A magyarországi döntő Bükfürdőn a Caramell Premium Resort szállodában volt, május 12-én.

A tánc kerül a középpontba

Május 28. és június 3. között rendezik meg a Tánc Fesztiváljának, amelynek Veszprém ad majd otthont. 

Pünkösdölés Nógrád megyében

Ebben az évben országszerte számos programmal készülnek a keresztények egyik legnagyobb ünnepe alkalmából. 

Vulcano Energia Szépe: Sudár Liliána

 A Miss Alpe Adria International nemzetközi szépségverseny az idén volt 30 éves.

Domján Dóra nyerte a 30. Miss Alpok Adria Magyar...

A jubíleumi versenyt szombaton tartották Bükfürdőn a Caramell Premium Resort szállodában. A magyarországi döntőn 15 gyön...

Idén is lesz Gourmet fesztivál

A hazai vidék legízesebb és legértékesebb ételei vonulnak fel az idei gasztro rendezvényen.

Az idén 30. éves a Miss Alpok Adria Szépségverse...

A jubileumi országos döntő Bükfürdőn lesz megrendezve szombaton este. 15 versenyző fog részt venni, akik az ország külön...
H I R D E T É S

Hamarosan indul a Feszt! Eger

Ebben az évben május 31-én rendezik meg a nagysikerű fesztivált, amelyre számos népszerű előadó látogat el.

Böllérfesztivál Héhalomban

A Nógrád megyei kis faluba több ezren látogatnak el, hogy élvezzék a gasztronómiai kavalkádot és a színvonalas, hagyomán...

30. Miss Alpe Adria International - a közép-eur...

Az idei évben 30 éves a Miss Alpe Adria nemzetközi szépségverseny, mely Olaszországból indult 1988-ban és az Alpok Adria...

Barack a konyhában

A Barack a konyhában címmel kerül megrendezésre az a látványfőzés és előadás, amelyet a Gyulai Pálinkafesztivál keretébe...

Páratlan párlatok a Gyulai Pálinkafesztiválon

Immár 19. alkalommal kerül megrendezésre a Gyulai Pálinkafesztivál. Április 27. és 30. között Gyula a pálinka fővárosává...

Nemzetközi Könyvfesztivált tartanak

Ebben az évben ismét megrendezésre kerül a fővárosban a könyvfesztivál, ahol a világ legérdekesebb és legismertebb alkot...

Húsvéti programok Hollókőn

A Nógrád megyei kistelepülés a világörökség része, ahol minden évben, a keresztények legnagyobb ünnepén felelevenednek a...

Megnyitja kapuit a Magyarok vására

Minden érdeklődőt díjtalan belépéssel várnak március 15-én Kiskunhalason az immár tizedik alkalommal megrendezett Magyar...

Tavaszi fesztivál Szentendrén

Március 2. és április 28. között rendezik meg a fesztivált, amely elhozza mindenki szívébe a frissességet és a tavaszt. ...
H I R D E T É S

Disznótoros fesztivál

A Csili Művelődési Központ ad otthont a rendezvénynek, ahol a régi, népi hagyományok kelnek életre.   

Ismét lesz Palacsinta fesztivál

Immár második alkalommal rendezik meg az eseményt február 23 és 25. között, ahol igazi különlegességek várják a gasztron...

Csokoládé karnevál Pécsett

Ebben az évben immár hatodik alkalommal rendezik meg az eseményt, ahol a csokoládéé lesz a főszerep.   

Idén is lesz Etyeki piknik

Ebben az évben ismét megrendezik a nagyszerű mulatságot, ahol színvonalas és szórakoztató programokkal várják az érdeklő...

Ismét lesz Esküvőkiállítás

Idén újra megrendezik a tárlatot, amely a szerelmeseknek segít kiválasztani, hogy milyen is legyen életük legszebb napja...

Nemzetközi Cirkuszfesztivál a fővárosban

Jövőre ismét megrendezik a már neves rendezvényt, rengeteg szórakoztató programmal az egész család számára.   

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink